Tízéves mitugrász létére a NINJAGO® elég nagy sztár lett. 160 epizód (mostanáig!), több mint 250 különböző LEGO® készlet és egy kasszasiker hollywoodi film. De ha már a győztes csaták a téma, a sorozatnak testközelibb hatása is volt.

És valóban, egy bizonyos koncepciótervező/producer itt, a LEGO dán központjában felfedte, hogy manapság „folyamatosan a NINJAGO-ra vadászunk, ahogy a következő saját készítésű nagy dobást keressük a LEGO háza táján.”

És mit ad a véletlen (micsoda meglepetés!), ez a koncepciótervező éppen Tommy Andreasen – a NINJAGO tévésorozat egyik készítője, akinek a pályafutásában az elmúlt tíz évben végigkövettük, hogyan válik váratlan sikereket elérő zöldfülű kezdőből a saját, jelenleg is általa fejlesztett LEGO tematikák élharcosává.

De ahogy a műsor közeledik a tízéves mérföldkőhöz, Tommyt a sorozat külső hatása sokkal jobban foglalkoztatja.

„Sok rajongó készít művészi alkotásokat, ír fanfictiont vagy kezdeményez NINJAGO 10. évfordulós projekteket. Nagyon inspiráló látni az ő interpretációjukat.”

Tommy elmondta, hogy egy gigantikus méretű, 500 oldalas NINJAGO fanfiction regényt is kézhez kapott egy német anyukától és fiától, illetve hogy ez rajongói csoport éppen átfogó NINJAGO dokumentumfilmet forgat.

A NINJAGO rajongói közösség (és ha jól sejtjük, kedves olvasó, köztük te is) kétségtelenül az elmúlt 10 év egyik legpozitívabb hozadéka, Tommy pedig mostanra egész híres róla, hogy szívesen együtt is működik a közösség kéréseivel és elméleteivel.

„Az egész négy éve kezdődött, amikor épp Comiconról jöttem haza” – emlékszik vissza Tommy. „Pár tinédzser kérdezgetni kezdett a műsorról. Gyerekeknek készítettük, de akkor megértettem, hogy a NINJAGO addigra elég idős lett, és azokból a gyerekekből már többen megnőttek... a sorozatot pedig még mindig szeretik. Ezt érdekesnek találtam, úgyhogy kísérletképpen létrehoztam egy Twitter profilt, hogy megnézzem, szeretnének-e kapcsolatba lépni. Ezt pedig azóta is csináljuk.”

Elképzelhető, hogy Tommy a tökéletes alkotó egy ilyen hűséges követőkkel rendelkező műsorhoz, mégpedig két fő okból.

Az első egyszerű.

„Imádok beszélni róla” – vallja be Tommy. „És az agyamnak folyamatosan legalább 10%-a a NINJAGO-n jár.” Még tréfásan azon is eltűnődik, hogy a sorozat 2009-es indulása óta ugye nem töltött több időt a nindzsákkal, mint a saját gyerekeivel?!

Tommy alapvetően a NINJAGO franchise minden területével foglalkozik. Saját jellemzése szerint ő „a hírvivő a [televíziós] történetért felelős csapat és a [termék-] tervezőcsapat között”, és maximális szinergiát ápol a két osztály között, átülteti az írószobában asztalra kerülő ötleteket a játékkészletekbe, és fordítva. „Azt hiszem, ezért vagyok még mindig ilyen aktív szereplő” – mondja Tommy a műsor különböző döntéshozóival kapcsolatos munkája mélységéről. „A NINJAGO-nak kőbe vésett kánonja és logikája van, a régi rajongók pedig sasszeműek, és megkapjuk a magunkét, ha ellentmondásba keveredünk. Különben se tudnék mondani még egy olyan műsort, ami 10 évnyi megszakítás nélküli folytonossággal, konzisztens stílussal és változatlan szinkroncsapattal büszkélkedhetne. Ezért is olyan nagy öröm évről évre a műsoron dolgozni!”

A második ok, miért olyan tökéletes Tommy a szuperrajongók hadának... hát, mert ő... maga is afféle szuperrajongó.

Valóban, az előzetesen kitalált kérdésünket arról, kulturálisan miből merít Tommy ihletet, elég sietve áthúzgáltuk, amint megláttuk a tökéletesen letaglózó irodát, ahol dolgozik. A helyiség minden egyes négyzetcentiméterét emléktárgyak díszítik, és a jelek szerint az 1980-as évek minden egyes filmje helyet kapott. Szellemirtók™, E.T., Batman, Superman™... amit akarsz. Azonban kétség sem férhet hozzá, honnan jön a meghatározó élmény, ha az ember a Halálcsillag™ másába ágyazott asztalra pillant, amelyet egy-egy életnagyságú Rohamosztagos™ és Darth Vader™ figura védelmez két oldalról.

Ez az ember felkészült a 2020-as Nagy Videokonferencia Migrációra.

Amikor először látta a Star Wars™-t 1984. április 21-én (pff, persze, hogy emlékszik a dátumra), még sokkal nehezebb volt az embernek fejjel előre belevetnie magát egy franchise-ba. „Gyerekkoromban volt egy darab Star Wars pólóm és egy pár akciófigurám, amiket nagyon szerettem... de ennyi.”

Tommy szerint azonban ez nem is baj. „Az ember kénytelen volt saját történeteket kitalálni” – magyarázza. „Most mi is ezt csináljuk a NINJAGO-val. Elmesélünk neked egy történetet, te pedig eljátszol egy másikat a készletekkel.”

Mivel ő is elkötelezett rajongó, tudja, hogyan kell a hozzá hasonlókkal szót érteni. Megérti, milyen negatív konnotációkkal jár, ha a történetszálakkal túlságosan kedvez nekik, és „nagyon vigyáz, hogy ne csak úgy összeszedegesse” a Twitteren esetleg népszerű ötleteket. Ugyanígy, bár természetesen kerüli a spoilereket, „nem egyszer előfordult már, hogy elejtett pár utalást” – ahogy ő fogalmaz.

„Jó móka felcsigázni a figyelmet valamivel, amit igazából senki nem tud megfejteni, csak majd 7 hónappal később.”

De mit gondol Tommy a rajongók folyamatos érdeklődéséről?

„Ez minden szórakoztatóipari szolgáltató álma, hogy az embereket megszólítsa. Ez tartja életben a dolgokat uborkaszezon idején. Érezni a dolgok mögött a szenvedélyt. Tudod, hogy sokat jelent azoknak, akik reagálnak rá. Úgy érzed, kötelességed jól csinálni. Komolyan venni a dolgokat.”

Nem megmondtuk: a tökéletes alkotó.

Az, hogy komolyan veszik a dolgokat, egyébként megmagyarázhatja a NINJAGO tartós vonzerejét a sorozat cél korcsoportján túl is. A gyermekközpontú műsorokban gyakori hiba, hogy „lebutítják” a tartalmukat, de Tommyt a saját gyerekkori kedvenc filmjeinek példája vezérli, például az E.T.-é (aki a Tommy irodájaként szolgáló rajongói barlang számos zugából buzgón telefonál haza).

„Gyerekfilm, de komolyan veszi a közönségét. Szó van benne magányról, válásról, halálról – igazi érzelmi hullámvasút, de a végén jó érzés tölt el, mert végigjártad az egész spektrumot. A gyerekek nagyon nyitottak az ilyesmire, ha óvatosan csinálod. Ezt a filozófiát követjük a NINJAGO-val.”

„Ameddig gyerek vagy, olyan sok benyomás beléd ivódik, és aztán ez lesz az alapja az életed hátralévő részének” – magyarázza Tommy. „Egy csomó morális tanulságot és életigazságot beleteszünk a NINJAGO-ba. Lehet, hogy vastag réteg akcióba és mókába bugyoláljuk, de azért ott vannak, és sose kioktató módon, így a gyerekekhez is közelebb áll. És egy dolgot megtanultam az elmúlt években: a NINJAGO ugyanolyan fontos néhány gyereknek és tinédzsernek, mint a Star Wars™ volt nekem... ez pedig elképesztő és megtisztelő élmény.”

Ezenkívül Tommy azóta tisztában van vele, milyen veszélyekkel jár, ha alábecsüli a közönségét, amióta először kapcsolatba került a NINJAGO-val, ahova a LEGO ügynökség kereskedelmi ágazatától került. „Ezek a gyerekek brutálisak tudnak lenni” – emlékszik vissza a korai teszt- és kutatási fázisokra. „Ilyen egyirányú tükör mögött ültünk, figyeltük, ahogy a gyerekek a NINJAGO készletek prototípusát használják, vagy megnézik a vázlatokat, és azt kérdezik, hogy „ki az az idióta, aki ezt ilyenre színezi?” Hát, az bizony én volnék...”

A sorozat kidolgozásának korai szakaszában csatlakozott Dan és Kevin Hageman, akik A LEGO KALAND™ mögött álltak. „Ők mozifilmeket írtak, úgyhogy ők is nagyon komolyan vették az ipart. Tudták, hogy nem »csak« egy gyerek tévéműsoron dolgoznak” – magyarázza Tommy. „Érkezésük előtt már nagyjából megvolt a koncepció, de a szereplők motivációját még nem dolgoztuk ki teljesen.”

Például a Hageman testvérek vezették be Nyát, és eredetileg ők léptették elő Kait főszereplővé (annak ellenére, hogy a műsor a csapatról szól).

Ahogy ezek a beszélgetések haladtak előre, volt egy jelentős fordulópont, ahol a műsor, ami addig kizárólag gyerekeknek szólt (persze, vagány látvánnyal és nyilvánvalóan szuper játékokkal) valami sokkal mélyebbre nyúló jelenség lett.

„Amikor csatlakoztam a LEGO frontend csapatához, már évek óta tesztelték a nindzsa tematikát” – emlékszik vissza. „A gond az volt, hogy a gyerekeknek a fekete ruhás, kardos nindzsakarakter tetszett... De nem igazán volt szükségük másra, mert... ilyenek a nindzsák, és kész!”

„Szóval elkezdtünk a fantasy iránnyal próbálkozni, mert különben nem volt eladható termékünk.” És a fantasy segítségével átfordult a dolog, és Tommy azt látta, hogy a gyerekek ezúttal lelkesen fogadják az elképzelést.

„Az első év után egy csomó ötlet, amit korábban elutasítottak, működni kezdett a gyerekekkel” – magyarázza. „Például a motoros nindzsa eleinte teljesen elképzelhetetlen volt, mert nem ilyennek látták a nindzsákat. De azután, hogy megcsináltuk az első évadot a csontvázakkal, a sárkányokkal és a fantasyval, és tisztáztuk, hogy ez nem egy tipikus nindzsás műsor, már tökéletesen logikus volt, hogy a nindzsának motorja is lehet. Elvégre a csontvázaknak is volt járműve az előző évadban.”

„Addigra már nagyon szerették a fantáziaelemeket.”

Ez a sorozat mitológiájának kialakítására is hatással volt, és Tommy szerint „erre fogékonyak az idősebb gyerekek”. Tehát lehet, hogy a fiatalabb nézők számára a látvány és a humor a műsor legvonzóbb aspektusa, de az arany fegyvereknek, a különféle ellenfeleknek, motivációknak, jóslatoknak és törvényeknek köszönhetően marad meg a legtovább az élénk érdeklődés.

Hogy is tartja a régi mondás? A vagány tűztornádó elszáll, a nindzsa mitológia megmarad.

A műsor és a rajongótábor tagjai – kicsik és nagyok – közötti együttműködés ráadásul messze túlmutat a tweeteken.

Például Tommy elárulja, hogy a következő sorozatban lesznek olyan graffitik, amiket a rajongók készítettek. „Megkérdeztem, oké-e, ha használom őket, mert úgy gondoltam, hogy a felnőttebb közönségnek nagyon fognak tetszeni” – utalva arra, amikor valami 16 hónappal ezelőtt történt a Twitteren, aztán megjelent a sorozatban.

„Nagyon óvatosan emelünk be ötleteket – hangsúlyozza Tommy –, de szeretünk olyasmit csinálni, ami mosolyt csal az emberek arcára.”

Erre pedig a legékesebben szóló példa, amikor a sorozat egyik szinkronszínésze levelet kapott egy végstádiumú betegségben szenvedő 16 éves német lánytól. „Úgy döntöttük, szereplőként beleírjuk őt a sorozatba. Már többször csináltunk ilyesmit, például előfordul, hogy még le nem vetített részeket elküldünk amerikai kórházakban kezelt gyerekeknek, hogy láthassák őket. De ezt nem akarjuk reklámozni.”

Valaki hagymát vág?

Ahogy beszélgetéseink végére érünk a sorozat 10. születésnapja alkalmából, megkérdezzük Tommytól, el tudja-e képzelni a huszadikat.

„Hát, ha ügyesek vagyunk...” – válaszolja erre. „Az a lényeg, hogy az ember mindig újra tudja álmodni magát. Abban a furcsa helyzetben vagyunk, hogy 7-9 éveseknek készítünk műsort, ugyanakkor 19 éveseknek is kedveznünk kell, akik a sorozattal nőttek fel, mert hát figyelj – mi is segítettünk őket felnevelni! És szívből szeretik a NINJAGO-t, szóval kötelességünknek érezzük, hogy ne okozzunk nekik csalódást. De ha túlságosan leragadunk a szereplők előtörténeténél és a mitológiánál, akkor az új nézők számára elérhetetlenné válunk, pedig szükségünk van rájuk, szeretnénk, hogy jöjjenek, értsék meg a sorozatot, és számukra is alapművé válhasson. Egyensúly kérdése.”

Tommy szerint a dupla decennárium (keress rá!) eléréséhez a sorozatnak úgy háromévente újra kell ámodnia magát (bizonyos mértékig). „A NINJAGO egy játszótér. A kreativitás és a változás mélyen beleivódott a sorozat DNS-ébe, és ezt támogatjuk és ünnepeljük. Persze, ha egy ilyen újraálmodás teljes leégés lenne, nehéz megmondani, azt hogyan hevernénk ki.”

Mellesleg, ha ezt a gondolatot túlságosan pesszimistának érzed, kedves olvasó, tudj róla, hogy dán szemmel gyakorlatilag ez az optimizmus csúcsa.

De Tommy még folytatja: „A LEGO Csoport mindig nagyon élénken reagál. Tehát ha valami félremenne, vagy negatív tendencia alakulna ki, változtatni kell, mert az ember haladni akar az igényekkel.”

Ez vajon mennyire terheli Tommy kreativitását?

„Az a lényeg, hogy semmibe ne szeress bele túlságosan. Bármi megváltozhat. Előre tervezhetünk 5 évre, de ha túl részletesen csináljuk, keserűen csalódni fogunk. Ugyanakkor tudom, milyen lesz a következő néhány év: olyan, amilyennek én is látni szeretném.”

A sorozat kedvenc történetszálai és tulajdonságai mindenesetre inkább ötletelés mint strukturált tervezési folyamat során születtek. A Spinjitzu ötletének például az az alapja, hogy azt szerették volna, hogy a nézők eljátszhassák a jeleneteket a készletek segítségével. Minifigurákat rögzítettek pörgettyűkhöz, és így született meg ez a harcművészeti ág. Ezután szükség volt a visszaszámláláshoz valamilyen jelmondatra, a „vigyázz, kész, rajt” mintájára, és így született meg a Ninja... GO!

Márpedig Tommy csapata épp elég sikeres NINJAGO fejleményt asszisztált már végig ahhoz, hogy magabiztosan tekintsenek a jövőbe – bármilyen lapot kapnak.

„A frontendes srácoktól azt tanultam, hogy bízzon az ember azokban az ötletekben is, amelyek még meg sem születtek. Pánikra semmi ok. Nem egyszer voltunk már ebben a helyzetben, és tudjuk, hogy végül mindig összejön valami nagyszerű. Az a magabiztosság most is ott van. A nagy ötlet pedig csak előkerül valahonnan.”

„Bárcsak így lenne ez az élet minden területén. Ez olyan, mint a Nagy Lebowski filozófiája...”

(Úgy tűnik, Tommy el se tudja képzelni, hogyan lehetne jobban összefoglalni a folyamatot, miközben ott ülünk a 80-as évekből származó múzeumnyi cuccok között, mint azzal, hogy egy 1998-as filmet idéz.)

„A Töki kibírja”