Üdvözlünk a tizenéves lányoknak adható lenyűgöző ajándékok listájában!
A tizenévesek az életük nagy változásának időszakán mennek keresztül. Egyre felnőttebbé és függetlenebbé válnak, és megpróbálják kifejezni a saját egyedi személyiségüket. Útmutatónkkal segíteni szeretnénk, hogy megtaláld a tökéletes ajándékot a tizenéves lányoknak, akik a gyermekkornak ezen a gyakran kihívásokat rejtő időszakán mennek éppen keresztül.
Tudjuk, hogy a tizenévesek végtelenül különböznek egymástól, és rengeteg eltérő érdeklődési körük lehet. Ezért olyan, változatos listát próbáltunk összeállítani, amely valódi segítséget nyújt az ajándékozásban, bárkit is szeretnél meglepni. Igyekeztünk úgy összeválogatni az ajánlatokat, hogy mindenképpen találj megfelelő meglepetést, akár a növényekért vagy a videójátékokért, akár a világűrért, a filmekért vagy bármi másért van oda az, akit meg szeretnél ajándékozni.
Ajándékok a növények szerelmeseinek: LEGO® Botanicals – A négy úriember
„A négy úriember” a hagyományos kínai művészetben gyakran ábrázolt növényeket jelenti. Amellett, hogy a megjelenésük miatt dicséret illeti őket, szimbolizmussal és jelentéssel is tele vannak. A négy elegáns növény mindegyike egy-egy évszakot és különböző tulajdonságokat jelképez.
A Mini orchidea (10343) a tavaszt szimbolizálja, és egyben a jó ízlés és kifinomultság jelképe is, a Szerencsebambusz (10344) a nyarat és az őszinteséget jelképezi, a Krizantém (10368) az ősz és a nyugalom botanikai megfelelője, az élénk színű, piros és lila Szilvavirág (10369) pedig a tél és az erő szimbóluma.
Ezek a kis méretű LEGO® készletek nagyszerű ajándékok lehetnek azoknak a tizenéves lányoknak, akik érdeklődnek a növények és a hagyományos művészetek iránt. Külön-külön vagy a LEGO Botanicals kollekció egyéb készleteivel kombinálva is kiállíthatók.
A botanikus kert
A botanikus kert (21353) készlet szintén kiváló ajándékötlet azoknak a tizenéves lányoknak, akik szenvedélyesen szeretik a növényeket.
Ezt a LEGO® Ideas készletet a 19. századi üvegházak ihlették, amelyek üveg segítségével – azaz egy egészen a mai napig használt módszerrel – gondoskodtak a világ minden részéről begyűjtött növények számára létfontosságú meleg környezetről.
A botanikus kert díszes szerkezetét átlátszó, „üvegből” készült panelek egészítik ki, amelyek láthatóvá teszik az üvegházon belüli növényeket és tevékenységeket. Az üvegház belsejében a világ minden pontjáról származó, lenyűgöző növények élnek. Sok más mellett például arabica kávé (kávécserje), acer palmatum (japán juhar) és eucalyptus pauciflora is fellelhető benne.
A növények termesztéséről és gondozásáról 12 egyedi, a kertészkedéshez értő minifigura gondoskodik, a mellékelt kiegészítők között pedig metszőolló, fényképezőgép és lombfúvó is található.
Ez a 3792 építőelemből álló, haladó szintű készlet minden bizonnyal beszippantja majd a lányokat a megépítése során, de kiállítási darabként is tökéletesen megállja a helyét.
Rózsaszín virágcsokor
Olyan növényes ajándékot keresel a tizenéves lányoknak, amellyel gyakorlatiasabbá válhatnak, és kifejezhetik a saját kreativitásukat? A Rózsaszín virágcsokor (10342) készletben különféle lenyűgöző, kockákból épült, mégis valósághű virágok találhatók. A szemet gyönyörködtető orchideákat és dáliákat aprólékosan kidolgozott százszorszépek és búzavirágok, valamint klasszikus rózsák és elragadó boglárkák egészítik ki.
A Rózsaszín virágcsokor tökéletes ajándék lehet a kreatív tizenéveseknek. Addig rendezgethetik tetszés szerint a virágokat, amíg el nem érik a tökéletes megjelenést. A készlet ráadásul más LEGO® Botanicals készletekkel is kombinálható.
És a legjobb dolgot még nem is említettük: a LEGO csokrok soha nem hervadnak el!
Ajándékok a klasszikus dizájnok rajongóinak: Retró rádiókészülék
A Retró rádiókészülék (10334) egy 1970-es évekbeli tranzisztoros rádió lenyűgöző mása, amelyen tárcsák, antenna és elcsúsztatható frekvenciaváltó is helyet kapott.
A készletben egy hangot adó elem is megtalálható, amellyel klasszikus rádiós hangklipek hangolhatók be, például zenék, szlogenek és sporthírek. A rádió hátulja eltávolítható, így hozzá lehet férni a belső térhez, ahová a lányok behelyezhetik a telefonjukat, amelyet egy kapoccsal rögzíthetnek. A tizenévesek így mindig retró hangulatba kerülhetnek, bármit is hallgatnak a telefonjukon.
A Retró rádiókészülék nagyszerű ajándék lehet a zene és a retró dizájnok iránt érdeklődő lányoknak, akik egy kis személyes hangulatot csempészhetnek a szobájuk dekorációjába. A 906 építőelemből álló (és számos más) készlethez digitális útmutató is elérhető a LEGO® Builder alkalmazásban.
Polaroid OneStep SX-70 Fényképezőgép
A vitathatatlanul klasszikus dizájnú Polaroid OneStep SX-70 Fényképezőgép (21345) kiváló ajándék lehet azoknak a tizenéves lányoknak, akiket érdekel a fényképészet.
A készlet az 1970-es években népszerű fényképezőgép előtt tiszteleg. A jellegzetes részletek, például az optikai képkereső, az expozíciókompenzációs tárcsa és a színspektrum, életre keltik a fényképezőgépet.
A Polaroid OneStep SX-70 Fényképezőgép készletben három illusztrált fénykép is helyet kapott: az egyiken a Polaroid feltalálója, Edwin H. Land, a másikon a LEGO® House, a harmadikon pedig annak a kreatív rajongónak a lánytestvére látható, aki a dizájnt készítette. Ezek a fotók behelyezhetők a fényképezőgépbe, majd az exponálógombbal kiadhatók. A képek az ikonikus Polaroid Time-Zero Land filmkazettában tárolhatók.
Ez a lenyűgöző kiállítási darab garantáltan jó beszédtémának bizonyul majd!
Ajándékok tizenéves gamereknek: LEGO® Fortnite® készletek
A LEGO® Fortnite készletek, amelyekkel a Fortnite® világának minden mókája életre kelthető, nagyszerű ajándékok lehetnek a videójátékokért rajongó tizenéves lányoknak. Ezek a készletek tökéletes kiállítási darabok, és olyan építési élményt nyújtanak, amely elmélyülést biztosító alternatívát kínál a képernyő bámulásával szemben.
Ismerd meg a Peely Bone (77072) készletet, amely a legendás Fortnite-viselet részletgazdag mását tartalmazza – egy félig meghámozott banánt, amelynek látható a csontvázat rejtő belseje. Ez azonban nem fogja az építőket elrettenteni! A haladó szintű készlet igazán mókás építési kihívást fog nyújtani.
A Battle Bus (77073) a Fortnite egyik ikonja – ez az a léggömbbel felemelkedő jármű, amely elviszi a játékosokat Battle Royale szigetére. A készletben 9 Fortnite-minifigura is helyet kapott, amelyek mindegyike beültethető a buszba. A Battle Bus a 10 évesnél idősebb építőknek ajánlott, így kiváló választás lehet a kisebb tizenéves lányoknak.
Végül, de nem utolsósorban választhatod a Supply Llama (77071) készletet is. Ez a színes piñata telis-tele van elengedhetetlen felszerelésekkel, például Slurp Juice, Grappler és Dynamite is található benne. Ez a kisebb méretű készlet a 12 évesnél idősebb építőknek ajánlott.
Dungeons & Dragons: A vörös sárkány meséje
Az asztali szerepjátékokért vagy a fantáziavilágért rajongó tizenéves lánynak keresel ajándékot? A Dungeons & Dragons: A vörös sárkány meséje (21348) készlet lehet az ideális választás.
A készlet egy tornyot és tömlöcöt tartalmazó poharazót rejt, amely telis-tele van a D&D® rejtett zsákmányaival, amit a rajongók igazán nagyra fognak értékelni. A poharazót Cinderhowl, a vörös sárkány kockákból épült, beállítható figurája fenyegeti, amely a torony köré tud tekeredni.
A készletben számos különböző társadalmi osztályt képviselő minifigurák találhatók. A lányok egy pap, egy harcos, egy kalandor és egy varázsló közül választhatnak – és a minifigurák fejét lecserélve törpeként, gnómként és tündeként is megalkothatják őket. A készletben ezenkívül egy sárkányszülött kocsmáros, valamint különféle szörnyek, például egy egyszerű szörny, egy helyváltoztató bestia és egy bagolymedve is helyet kapott.
A készlettel a Dungeons & Dragons tizenéves rajongóinak még több gyakorlati élményben lehet részük, ha a Wizards of the Coast által tervezett exkluzív kampány keretében letöltik a D&D Beyond PDF-ként elérhető kalandját.
Ajándék a világűrért rajongó tizenéves lányoknak: A Föld és a körülötte keringő Hold
A Föld és a körülötte keringő Hold (42179) készlet lenyűgöző ajándék lehet azoknak a tizenéves lányoknak, akik többet szeretnének megtudni arról, hogy a Föld hogyan kering a Nap körül, a Hold pedig a Föld körül, és hogy ez milyen hatással van az emberekre.
Az interaktív LEGO® Technic készlettel egy fogantyút elforgatva, egy forgótengely segítségével alkothatók újra a keringő mozgások. A készlettel a tizenévesek felfedezhetik, hogy milyen összefüggések állnak fel e ciklus és a hónapok, a holdfázisok, a gravitáció és az évszakok között. A fogaskerekek megépítésének műszaki vetületei a mérnöki tudományokba is bevezetik az ifjú építőket.
A Föld és a körülette keringő Hold készlet ideális ajándék lehet a STEM (azaz a tudományok, a technológia, a mérnöki tudományok és a matematika) és a világűr iránt érdeklődő lányoknak. Az 526 építőelemet tartalmazó készlet a 10 évesnél idősebb építőknek ajánlott, így a kisebb és a nagyobb tizenéves lányoknak egyaránt tökéletes ajándék lehet.
A Tejútrendszer
A LEGO® Art kollekció részét képező A Tejútrendszer (31212) készlet a naprendszerünk csodáit ünnepli.
De nem csak a kinézetével hódít. Ez a faliképet tartalmazó LEGO készlet a Tejútrendszer legfontosabb jellemzői közül térképez fel néhányat. Ezek közé tartozik a Trappist-1, a Plejádok, a Rák-köd és a Teremtés oszlopai. Ezenkívül a Gaia űrtávcső előtt is tiszteletét teszi, amely 2013 óta több mint 1 milliárd csillag felfedezéséhez járult hozzá.
A LEGO Art A Tejútrendszer készlet 5 különböző szakaszban állítható össze, így a tizenéves lányok barátokkal vagy családtagokkal közösen is megépíthetik a modellt. A teljes bevonódás érdekében egy QR-kódot beolvasva még egy narrációval ellátott hanganyagot is meghallgathatnak az építés közben.
NASA Artemis űrkilövő rendszer
A tizenéves lányoknak ajánlott, világűr témájú készletek triójának harmadik tagja a NASA Artemis űrkilövő rendszer (10341). Ez a LEGO® készlet valósághűen alkotja újra azt a rakétakilövő rendszert, amelyet arra fejlesztettek ki, hogy az 1970-es évek óta először vigyen embereket a Holdra.
A világűr rajongói imádni fogják az aprólékosan kidolgozott részleteket, például a visszahúzható karokkal rendelkező indítótornyot, a rakétatámasztékot, a személyzeti hidat, a leválasztható, szilárd hatóanyaggal működő gyorsítókat és a szétválasztható rakétafokozatokat. A készletben a kihajtható napelemekkel ellátott Orion űrhajó modellje is helyet kapott, amelyben a legénység fog utazni. Ez utóbbi belehelyezhető a rakétába, de a hozzá tartozó állványon is kiállítható.
A készlet arra készült, hogy büszkén kiállítsák: több mint 70 cm-es magasságával kiválóan alkalmas arra, hogy a műszaki tudományok iránt érdeklő tizenéves lányok kifejezésre juttassák vele a szenvedélyüket.
Ajándékok az autóversenyzés tizenéves rajongóinak: Ferrari SF-24 F1 autó
A Ferrari SF-24 F1 autónak ez az 1:8 méretarányú modellje garantáltan lenyűgözi majd a Scuderia rajongóit.
A LEGO® Technic Ferrari SF-24 F1 autó (42207) készletet elképesztő részletesség jellemzi. Egyebek mellett működő kormányművet, forgó MGU-H egységgel ellátott V6-os motort és állítható légterelőt is tartalmaz.
A LEGO Technic csapata a Scuderia Ferrari csapattal együttműködve alkotta meg ennek az ikonikus F1® autónak az eleganciáját és erejét. A végeredmény: méltó tiszteletadás a 75 éves múlt és a versenyzés hagyományai előtt.
A rosso corsa színben, azaz a versenyautók jellegzetes vörös színében pompázó modell szemet gyönyörködtető dekoráció lehet az autóversenyekért rajongó tizenévesek hálószobájában vagy íróasztalán.
Ajándékok a Wednesday rajongóinak: Wednesday és Enid szobája
A Wednesday és Enid szobája (76781) készlet a Nevermore Akadémia Ophelia körletébe repíti a tizenéves lányokat.
A rejtélyes készlet az össze nem illő szobatársak közös lakhelyének belső terét és külső környezetét is megörökíti. A Wednesday rajongói örömmel fedezik majd fel a szobára nyíló, pókháló mintájú ablakot, az erkélyen található négy vízköpőt és Wednesday hű társát, Izét. Az ifjú igazságkeresők a Wednesday és Enid szobája készletben még számos más kisebb tiszteletadást és utalást is találhatnak a sorozatra.
A készletben Wednesday és Enid (a szokásos LEGO® minifigurákhoz képest nagyobb méretű) minibaba-figurája is megtalálható két változatban: egyenruhás és klasszikus, illetve a Holló Bálra felöltözött formában. Az építők a készlet alapjában megtalálható rejtett fiókokban elhelyezhetik a minibaba-figurákat és a többi olyan dolgot, amelyet biztonságban szeretnének tartani.
Wednesday Addams figura
A Wednesday Addams figura (76780) készlet, amely a rejtélyek megoldásán ügyködő szereplőt ünnepli, ideális ajándék lehet a Wednesday című sorozat tizenéves rajongóinak.
A készletben Wednesday kockákból épült figurája rejlik, amely kétféleképpen is megépíthető (és átépíthető): a Nevermind Akadémia klasszikus egyenruhájával és a Holló Bálon viselt ruhájával. A modell teljesen beállítható: mozgó fejjel, karokkal és lábakkal rendelkezik.
A hozzá tartozó állványon kiállítva a személyisége minden aspektusa kifejeződik. A figurához különféle kiegészítők tartoznak, például egy régies stílusú írógép, Nero, a skorpió sírja és Morticia kristálygömbje. A készletből továbbá a hűséges segéd, Izé, valamint az alapba rejtett fiók sem hiányozhat, amelyben Wednesday éppen nem viselt ruhája és más titkos kincsek tárolhatók.
Ajándékok filmrajongó tizenéveseknek: A Gyűrűk Ura™ Völgyzugoly
A lenyűgöző A Gyűrűk Ura™ Völgyzugoly (10316) készlet, amelynek a sorozat minden rajongója örülne, igazán látványos ajándék lehet a tizenéves lányoknak.
Ez a LEGO® Icons készlet Középfölde™ tájaira repíti az építőket. Azon belül is a tündék menedékhelyére, amely a legendás Elrond tanácsa™ helyszíne volt, és ahol megkezdődött az Egy Gyűrű™ elpusztítására irányuló küldetés. A lányok olyan részleteket fedezhetnek fel, mint amilyen például Elrond dolgozószobája, a Kettétört Narsil Kard™, valamint a Középfölde történetét bemutató műalkotások. A készlet, amelynek külső környezetét színes fák teszik teljessé, lenyűgöző kiállítási darab lehet azoknál a tizenéves lányoknál, akik ki szeretnék mutatni A Gyűrűk Ura™ iránti rajongásukat.
A Gyűrűk Ura Völgyzugoly 6167 építőelemével igazán epikus méretű, a valaha készült legnagyobb LEGO készletek egyike. Nem kevesebb mint 15 minifigurát tartalmaz, köztük Frodó™, Aragorn™ és Legolas™, valamint a Szövetség más tagjainak minifiguráját.
Simba, az ifjú oroszlánkirály
Bemutatjuk a Simba, az ifjú oroszlánkirály (43247) készletet! A Disney Az oroszlánkirály című filmjének 30. évfordulójára készült készlet a játékos ifjú Simbát ábrázolja, aki előtt számtalan izgalmas kaland áll.
A Disney és Az oroszlánkirály tizenéves rajongói nosztalgikus izgalomba kerülhetnek Simba megépítése közben. A haladó szintű, 1445 építőelemből álló készlet páratlanul hálás építési élményt nyújt. Megépítése után Simba, az ifjú oroszlánkirály a fejének mozgatásával különféle pózokba állítható, így mindig tökéletes megjelenés biztosítható neki.
A készlet, amely telis-tele van személyiséggel, és kiválóan megragadja a film jellegzetes animációs és művészi stílusát, garantáltan örömmel tölti majd el a rajongókat.
Elphaba és Glinda figurák
Utazz el Oz birodalmába az Elphaba és Glinda figurák (75682) készlettel. Az Elphaba és Glinda jellegzetes ruházattal és kiegészítőkkel ellátott figuráját tartalmazó készlet tökéletes ajándék lehet azoknak a tizenéves lányoknak, akik szenvedélyesen rajonganak a Wicked című filmért.
A készlet a 10 évesnél idősebb építőknek ajánlott, így nagyszerű ajándék lehet a kisebb tizenéveseknek. A két, saját állványon kiállítható főszereplőhöz seprűnyél, varázspálca, tiara, valamint más jellegzetes kiegészítők is tartoznak. A jelenetet egy Emerald Cityre néző ablak teszi teljessé. Elphaba és Glinda nagyszerű kiegészítő lehet bármelyik szobában, munkahelyen vagy bárhol máshol, ahol jól jön egy kis varázslatos hangulat.
A készletben egy QR-kód is megtalálható, amelyet beolvasva a gravitáció legyőzéséről szóló animált klipet lehet lejátszani, amelyet hallgatva a rajongók dalra fakadhatnak, és újra átélhetik a kedvenc pillanataikat.
ÉVA és WALL•E
Az ÉVA és WALL•E (40619) készlettel a Disney és a Pixar WALL•E című filmjének két főszereplő robotja alkotható meg BrickHeadz™ formában.
A rajongók a két kedves robottal újra átélhetik a Disney és a Pixar filmjének eseményeit. WALL•E kicsivel több mint 5 cm-es és ÉVA 8 cm-es méretével a figurák elég kicsik ahhoz, hogy elférjenek az íróasztalon vagy az éjjeliszekrényen. A közkedvelt szereplőket a hatalmas egyéniségük azonban így is életre kelti.
A készlet nagyszerű kisebb ajándék lehet a tizenéves lányoknak. Összesen 155 építőelemet tartalmaz, és tökéletes meglepetés lehet bárkinek, aki már elmúlt 10 éves.
Trimágus Tusa: Az érkezés
Olyan tizenéves lánynak keresel ajándékot, aki a Harry Potter™ rajongója? A LEGO® Harry Potter Trimágus Tusa: Az érkezés (76440) készlet elbűvölő választás lehet!
Ez a varázslatos készlet a Durmstrang hajó és a Beauxbatons hintó aprólékosan kidolgozott modelljét tartalmazza, és azt a pillanatot örökíti meg, amikor a Trimágus Tusa versenyzői megérkeznek a Roxfort™ kastélyba. A részletgazdag hajóban nappali és hálófülkék is találhatók a fedélzet alatt, a hintót pedig egy elegáns abraxan figurája húzza.
A Trimágus Tusa: Az érkezés készlet 5 minifigurát tartalmaz: Viktor Krum, Igor Karkarov, id. Barti Kupor, Madame Maxime és Fleur Delacour figurája található meg benne. A részletekkel teli modellhez járó kiegészítők között a Tűz Serlege™, a Trimágus kupa és Igor jogara is helyet kapott.
Ez a készlet garantáltan örömmel tölti majd el a Harry Potter 10 évesnél idősebb rajongóit.
LOVE
Négy, serif betűtípusú piros betű, amely a világ legfontosabb szavát alkotja – nincs is ikonikusabb Robert Indiana LOVE szobránál.
791 LEGO® kockából alkottuk újra ezt a közkedvelt műalkotást, amely megépítve 25 cm magas, 25 cm széles és 6 cm mély. Ezzel a figyelemfelkeltő kiállítási darabbal a tizenéves lányok privát galériává alakíthatják a személyes terüket.
A LEGO Art készletek a nagyszerű műalkotásokat ünneplik, céljuk pedig a kreativitás ösztönzése és elősegítése, így igazán figyelmes ajándék lehet belőlük. A művészi vénával megáldott tizenévesek biztosan érzik majd a feléjük áradó szeretetet, ha a LOVE (31214) készletet kapják ajándékba.
Mindenki szupi szuper
Azoknak a tizenéves lányoknak, akik társadalmilag érzékenyek, és elkötelezettek a befogadás iránt, jó választás lehet a Mindenki szupi szuper (40516) készlet.
Ez a készlet egyszerű, mégis erőteljes dizájnnal ünnepli a sokféleséget: 11 egyedi, egyszínű minifigurát tartalmaz 11 különböző színben. Mindegyikük a neki megfelelő színű sávon áll, amelyek együtt szivárványszínű hátteret alkotnak.
A Mindenki szupi szuper arra készült, hogy büszkén kiállítsák. Azonkívül, hogy fontos eszmét fejez ki, szerintünk még szuperül is néz ki. A készlet nagyszerű ajándék lehet azoknak a tizenéves lányoknak, akik úgy gondolják, hogy a különbözőségek ellenére mindenki ugyanolyan lenyűgöző. Mi biztosan ezt valljuk!
A nyaralás pillanatai
A nyaralás pillanatai (41838) készlet tökéletes ajándék lehet azoknak a tizenéves lányoknak, akik imádnak utazni.
A készletben egy világtérkép, egy World Wonderliner repülőgép, 4 jármű mikromodellje és 10 fényképtartó található. Ezek az elemek együtt alkotják meg az utazást ünneplő interaktív készletet.
Kiválóan alkalma közös családi tevékenységre, legyen szó akár a múltban együtt töltött nyaralásokra való emlékezésről, akár az új közös kalandok megtervezéséről. Ezenkívül arra jó lehet, hogy a kisebb tizenévesek földrajzi ismereteket szerezzenek belőle.
A készlet elhelyezhető fektetve az asztalon, vagy a világtérkép akár a falra is akasztható.
A tizenéves lányoknak való ajándékokat tartalmazó listánk végére értünk – számos felfedeznivaló vár azonban még rád.
Ha idősebb tizenévesnek keresel ajándékot, nézd meg a 16 éves lányoknak való ajándékokat felsoroló útmutatónkat vagy a felnőttbarát készletek oldalát.
Ha egy ifjabb tizenévest szeretnél meglepni valamivel, a Játékok lányoknak és az Ajándékok lányoknak listát érdemes áttekintened. Ezenkívül a lányok és fiúk különféle korosztályainak szóló ajándékötletek egész gyűjteményét is összeállítottuk.
A tipegőknek való DUPLO® játékkészletektől a felnőtteknek szóló összetett és kihívásokat tartogató készletekig terjedő választékunkban mindenkinek akad megfelelő LEGO® készlet.