Batman™ (Bruce Wayne™) a LEGO® DC világából
Batman™
Batman™ és Bruce Wayne™, Gotham City köpenyes keresztes lovagjaBatman® az 1939-es Detective Comics egyik számában jelent meg először – ekkor a szereplőt eredetileg még „Bat-Mannek“ nevezték. Szülővárosának, Gotham City-nek bűnüldözőjeként a szereplő gyakran összeáll szuperhős társával, Robin™-nal és hűséges komornyikjával és apafigurájával, Alfreddal. A szereplő rögtön nagy népszerűségre tett szert, majd 1940-ben megjelent címadó képregénye, a Batman.
Az 1989-es élő szereplős akciófilm, a Batman kritikai és anyagi sikere után három sikeres folytatása is megjelent. 2005-ben Batman történetét újra kezdték a Batman: Kezdődik! című filmmel, melyet A sötét lovag követett 2008-ban. 2012-ben A sötét lovag – Felemelkedés című film zárta le a trilógiát. 2016-ban a szereplő a nagy sikerű Batman Superman ellen: Az igazság hajnala című filmben is főszerepet kapott. Ezt pedig Az Igazság Ligája című film követte 2017-ben.
1939-es megjelenése óta Batman karaktere a ruházattól kezdve a műtárgyakig, és persze az akciójátékokig, minden formában megjelent. A LEGO® DC Batman minifigura még mindig népszerű ajándék a gyermekek és felnőttek körében egyaránt, hiszen a fiatal rajongók érett Batman imádókká váltak.

Batman™ és Bruce Wayne™, Gotham City köpenyes keresztes lovagja
Batman™ maszkja mögött a gazdag emberbarát, Bruce Wayne rejtőzik. Miután szüleit meggyilkolták, a fiatal Bruce megesküdött arra, hogy szembeszáll a gonosz erőkkel. Az elkövetkező években mentális és fizikai képességekre tett szert, kialakított egy denevérruhát, mellyel megfélemlíti a bűnözőket, végül pedig Gotham City első számú bűnüldözőjévé vált.
Batmannek nincs szuperereje, viszont páratlan szellemi és fizikai képességekkel, valamint csúcstechnológiai fegyverzetből és eszközökből álló kivételes gyűjteménnyel rendelkezik. Emellett a popkultúra egyik legikonikusabb járművét, a Batmobile™-t vezeti.
Batman három legismertebb speciális felszerelése a Denevérruha, melynek köszönhetően ellenáll a robbantásoknak és sérüléseknek; a Batarangjai, azaz halálos, pontosan célzó lövedékei; és Horogpuskája, mellyel épületek tetején, oldalán és az épületek között is manőverezhet.

LEGO DC™ Szereplők
A BATMAN és minden hozzá kapcsolódó figura és elem a © & ™ DC Comics védjegye. BATMAN BEYOND, A SÖTÉT LOVAG és az összes kapcsolódó karakterek és elemek © & ™ DC Comics és Warner Bros. Entertainment Inc. (s22)