Tisztességes eljárást

Tisztességes eljárást várunk el

Tekintse meg a Tisztességes Eljárást ismertetőnket

Tisztelt fogyasztó, vásárló, szörfös - vagy akár versenytárs:

Ez az üzenet a szellemi tulajdonhoz való jogokkal, a védjegyekkel, a tisztességtelen versennyel és más jogi ügyekkel foglalkozik. Nem szívesen találkozunk a kalózmásolatokkal a LEGO® elemek esetében, de az elmúlt 25 évben találkoztunk velük. Szeretnénk megmagyarázni miért nem tetszenek ezek nekünk.
A nemzeti szabadalmi, design és védjegy vonatkozású jogszabályok - nem is említve az ilyen jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó rendelkezések végrehajtását - országonként lényeges eltéréseket mutatnak. Számos országban nem is létezik tisztességtelen versenyt tiltó törvény. Az utóbbi időben, a hamisítás, a védjegyekkel kapcsolatos szabálytalanságok, stb. elleni szabályok hiánya miatt, az eredeti jogok tulajdonosai és a másolatok készítői között megnövekedtek az ellentétek. Mivel a szabályozás hiánya egyértelműen bátorítja a hamisítást és a másolatok előállítását, a LEGO Csoport természetesen üdvözli azokat a lépéseket, amelyeket néhány kormány megtett, és bevezette a termék és védjegy védelmet a nemzeti jogrendbe.

Támogatjuk továbbá az Európai Uniónak a hamisított termékek lefoglalására vonatkozó szabályozását, valamint a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) és az Európai Unió erőfeszítéseit a vonatkozó törvények erősítésére és harmonizálására. Még a magasan fejlett piacokon is előfordul, hogy a szellemi tulajdont védő törvényekben hézagok és hiányok fordulnak elő. Ebből következően a szabályok betartatásának, valamint a törvény kiigazításának folyamata igen lassú lehet.

A védjegyek és termékek másolásával szembeni védelem megszerzése igen gyakran nehéz, időigényes és költséges folyamat. Ebből következően a LEGO Csoport együttműködik más márkás termékeket előállító gyártókkal, nemzetközi alapon, azzal a céllal, hogy erősítsék, harmonizálják és egyszerűsítsék a nemzetközi törvényhozást és a törvények végrehajtását.

A márkás termékeket gyártó európai vállalatok körében nemrégiben végzett felmérés azt mutatja, hogy a válaszolók több mint 80 %-a legalább egyszer már találkozott termékének hamis változatával az előző öt év alatt. Ezeknek csak mintegy fele tett jogi lépéseket az utánzókkal szemben. A cégek másik fele hivatkozott a nehézkes eljárásokra, a magas költségekre és a nagy mértékben eltérő gyakorlat miatt az ügy bizonytalan kimenetelére. Ez volt a fő oka annak, hogy nem védték meg jogaikat. Ez még nyilvánvalóbbá teszi azt, hogy ezen a területen szükség van a törvényalkotás javítására.

Azonban, szerencsére egyre inkább általánosan elfogadottá válik, hogy a kreatív termékek jobb védelmet érdemelnek. A LEGO Csoportnál úgy gondoljuk, hogy bármilyen eredeti terméket meg kell védeni a másolás ellen mindaddig amíg azt gyártják és forgalmazzák. Lehetséges kell, hogy legyen az ilyen másolási vagy más szabálytalan tevékenység egyszerű leállítása. Abban is hiszünk, hogy a design, a cégnév és védjegy a tulajdonos beleegyezése nélkül ne legyen használható hozzá nem köthető beállításban. Minden évben, jogi osztályunk több száz esetben tesz lépéseket a jogaink sértő ügyekben, figyeli a fejleményeket világszerte és rendszeresen bíróság elé viszi a szabálytalankodókat, gondoskodva arról, hogy a fogyasztók bízhatnak abban, hogy bármi, amely viseli a LEGO Csoport védjegyét vagy jellegzetes termékjegyeit, az LEGO márkatermék legyen. Ez nem csak vállalatunk érdekét szolgálja, hanem fogyasztóink, akik világszerte elsősorban gyermekek, legfőbb érdekeit is. Ebből a célból, meghatároztunk állásfoglalásokat és gyakorlatokat a tisztességes verseny és a felhasználók iránti tisztességes viselkedés biztosítására. Ezek egy részét perben is érvényesíteni lehet, és ezt meg is tesszük. Másokat reméljük, hogy érvényesíteni lehet, ha megszegik azokat.

Amit kérünk, az csak annyi, hogy tisztességes legyen a viselkedés és a fogyasztók tájékozott módon hozhassák meg vásárlási döntéseiket.

A LEGO® rajongói hogyan azonosíthatják a LEGO termékeket az interneten
A LEGO Csoportnak tudomására jutott, hogy világszerte sok LEGO rajongó használja az internetet, hogy ismereteket és ötleteket cseréljenek egymás között a termékekről. Több nem-hivatalos honlap jött létre és úgy tűnik, hogy nagyon élénk tevékenység folyik ezeken a honlapokon és nagy az érdeklődés. Sajnálatos módon, ezek közül több használja a LEGO logót és a LEGO védjegyet olyan módon, amely nehezen eldönthetővé teszi azt, hogy vajon ezeket a honlapokat a LEGO Csoport engedélyezte-e vagy szponzorálja-e.

Azért fejlesztettük ki ezeket az útmutatókat, hogy segítsük azokat az internet használókat, akik nem kereskedelmi célból szeretnének hivatkozni LEGO termékekre, hogy helyes módon hivatkozzanak LEGO védjegyünkre. Azonban, tudatában kell lennie annak, hogy nem lehet szigorú és szilárd szabályokat felállítani védjegyünk helyes használatára vonatkozóan. Ennek oka, hogy célunk egy olyan használat megelőzése, amely az átfogó képet tekintve valószínűleg zavarhoz vagy védjegyeink megkülönböztethetőségének elvesztéséhez vezet, vagy tévesen azt hiteti el a vásárlókkal, hogy valami kapcsolat van a LEGO Csoporttal vagy támogatást kap attól. Mivel a különböző körülmények közötti használat különféle benyomást kelt a szemlélőben (vagy téves értelmezéshez vezet), az általánosítások nem mindig alkalmazhatók egy adott esetben. Mégis, felkínáljuk ezeket az útmutatásokat és kérjük az ön segítségét annak érdekében, hogy védjegyünket erősnek és megkülönböztetőnek tarthassuk meg.

Mi az a védjegy?
A védjegy egy szó, egy jelkép vagy design, beleértve egy logót, vagy a termékek formáját, vagy csomagolásukat, amely megkülönbözteti ezeket az árukat egyik vállalat termékétől a másikéval szemben. Egyes országokban a LEGO alap építőelemet védjegy bejegyzés védi. Egy védjegy arra is felhasználható, hogy megmutassa a védjegy tulajdonosának a védjeggyel ellátott anyagokra vonatkozó jóváhagyását vagy elfogadását.

A védjegyet meg kell védeni
A védjegynek alkalmasnak kell lennie arra, hogy egyik vállalat áruit megkülönböztesse a másiktól. Ha egy védjegy elveszíti ezt a képességét, akkor a tulajdonosa azt találhatja, hogy már nem tudja megakadályozni azt, hogy mások is használják a védjegyet. A tulajdonosnak meg kell előznie saját védjegyének helytelen használatát, hogy megvédje a közösséget a megtévesztéstől. Ez az, amiért a LEGO Csoport annyira aktív világszerte, hogy gondoskodjon arról, hogy védjegyének használatával nem élnek vissza.

A LEGO logót nem szabad használni a nem-hivatalos weboldalon
A világospiros LEGO logó az egyik legismertebb védjegy a világon. Kemény munkával értük el azt, hogy ez a logó a gyermekek számára készült kiváló minőségű kreatív termékek szimbóluma legyen. A logó a LEGO Csoportot jelképezi és nem kockáztathatjuk azt, hogy ennek a szimbólumnak a megkülönböztető jellege felhíguljon. Ennek következtében, ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a LEGO logót SOHA ne használhassák nem-hivatalos weboldalon.

A LEGO védjegyek, bizonyos korlátozásokat figyelembe véve, használhatók egy nem-hivatalos weboldalon is
A LEGO védjegyek (de nem a logó) használhatók nem kereskedelmi céllal, amikor olyan LEGO termékekre vagy elemekre hivatkoznak, amelyeket bemutatnak, vagy amelyekről beszélgetnek egy webhelyen, mindaddig, amíg a végjegy nem kap túlzott hangsúlyt, vagy amíg nem használják olyan módon, amely tévesen arra a meggyőződésre vezetné a megfigyelőt, hogy olyan helyre látogatott, amelyet a LEGO Csoport hagyott jóvá, vagy szponzorál.

A LEGO védjegy helyes használata egy webhelyen
Ha használnak egyáltalán LEGO védjegyet, akkor azt mindig melléknévként kell használni, nem pedig főnévként. Például, mondjuk “LEGO ELEMEKBŐL ÉPÍTETT MODELLEK”. Soha ne mondja azt, hogy “LEGO-ból ÉPÍTETT MODELLEK”. Továbbá, a védjegynek ugyan olyan betűképben kell megjelennie, mint az azt körülvevő szöveg, és nem különülhet el, és nem választható el a környező szövegtől. Másként fogalmazva, a védjegy nem hangsúlyozható és nem emelhető ki a környezetéből. Végezetül, a LEGO védjegy minden alkalommal, amikor megjelenik a ® jellel együtt legyen látható.

A LEGO védjegy nem használható internet címben
A LEGO védjegyet nem szabad beépíteni internet címbe. Az internetes címek hasznos eszközökké váltak egy honlap forrásának azonosítására. A “LEGO” a tartománynévben (domain) azt a félrevezető benyomást keltheti, hogy a LEGO Csoport szponzorálja a honlapot.

A jogi nyilatkozat használata
Jogi nyilatkozatot kell használni, ha a LEGO védjegy látható egy weboldalon. Egy alkalmas jogi nyilatkozat lehet “LEGO® a LEGO Csoport vállalatainak védjegye, amely nem szponzorálja, nem engedélyezi és nem hagyja jóvá ezt a honlapot.” Azonban, egy jogi nyilatkozat nem fogja meg nem történtté tenni a helytelen védjegyhasználatot. Ennek következtében, a LEGO logó használata vagy a LEGO védjegy helytelen használata nem tehető helyessé egy jogi nyilatkozat beiktatásával.

Mi az a szerzői jog?
A szerzői jog egy kizárólagos jog az eredeti írott vagy művészi anyagok bármilyen módon történő másolására vagy másolatainak szétosztására. Ehhez a kizárólagos joghoz hozzá tartozik a számítógép memóriában készített másolás is.

Szerzői joggal védett anyagok beszkennelése egy webhelyre
A LEGO Csoport a tulajdonosa az építési útmutatóknak, a publikációknak és a katalógusainkban felhasznált fényképeknek és csomagoló dobozainknak. Ezeknek az anyagoknak a másolása, beszkennelése és szétosztása az interneten a mi szellemi tulajdonhoz való jogaink megsértését jelenti. Azonban jelenleg a LEGO Csoport nem ellenzi ezen anyagokból készített korlátozott kivonatok változatlan formában történő felhasználását nem kereskedelmi célokra az információcsere vagy jóindulatú magyarázó szöveg céljából. Azonban, a szkennelt /képek/információk nem kaphatnak olyan kiemelést, amely azt jelezné, hogy a webhelyet a LEGO Csoport szponzorálja. A fényképek torzításmentesen legyenek beszkennelve és ne emeljék ki túlzottan a LEGO logót. Jogi nyilatkozatnak és feljegyzésnek kell jeleznie, hogy a szerzői jogok tulajdonosa a LEGO Csoport (pl. LEGO Csoport. Ez egy független webhely, amelyet a LEGO Csoport nem hagyott jóvá és nem szponzorál).

Reméljük, hogy ezek az irányelvek választ adnak a LEGO védjegyek és szerzői jogok használatával kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre. Tudjuk, hogy az internet használóinak túlnyomó többsége tiszteli ezeket a jogokat, de nem mindig biztos abban, hogy mi a megengedhető. Az internet nagyszerű, új lehetőséget biztosít a világot átfogó kommunikációra, amelyben mindenki hallathatja hangját. Mivel az internet egy fejlődésben lévő világot átfogó kommunikációs mód, szükséges lehet, hogy időnként felülvizsgáljuk ezeket az irányelveket. Nagyra értékeljük azt az érdeklődést, amelyet vállalatunk és termékeink iránt kifejezésre juttatott, és reméljük, hogy ez a folyamatos párbeszéd tovább fokozza azt a gazdagságot, amelyet termékeinkkel próbálunk létrehozni.