Cragger
Cragger mindig egy rendkívüli versenyszellemmel megáldott kölyök volt. A győzelem éltette. Lavalnak igazán megtetszett ez a tulajdonsága, amikor először találkoztak, és már igen fiatalon jó barátok lettek. Abban az időben mindkettőjüket csak a kaland, az élvezet, és alkalmanként a kópéság érdekelte. Cragger kétségbe vonta, hogy Laval ismeri az oroszlán illemszabályokat, Laval pedig megtalálta annak a módját, hogy Cragger képes legyen néha önmagán is nevetni – ami, tekintetbe véve Cragger túlméretezett egóját, nem kis eredmény. De minden megváltozott, amikor Cragger először megízlelte a CHI-t. Szigorú szabályok vonatkoznak arra, hogy milyen életkortól szabad használni a CHI-t, és Cragger még túlságosan fiatal volt ahhoz, hogy ezt a bámulatos erőt kezelni tudja. Cragger számára a CHI a felülmúlhatatlan erő olyan élményét adta, amelyet mindig is keresett. Ebből az élményből teljesen sosem gyógyult ki. Ez volt Laval és Cragger számára a vég kezdete, csakúgy mint CHIMA ezeréves békés korszakának is.